2009. szept. 2. 16:02 - írta benesuli

Ezt a táborozást a "Közös kincsünk a Föld" pályázaton nyertük meg.

Augusztus 3-án, reggel 8 órakor indultunk az iskolától. Kisjuhász Pista bácsi vitt el bennünket. Az odaút Bogács felé jó volt, jót szórakoztunk. Ahogy megérkeztünk, még takarították a szobákat. Volt ott egy kutya, Lulu. Ő volt a tábor kutyája. Később elosztoztunk a szobákon. Kipakoltunk, beszélgettünk. Azután kezdődött a tábornyitó. Elmondták, hogy mi hol van, mi hogy lesz, és ki kicsoda. Utána jött az országkiválasztás.  Kiderült, hogy melyik csapatnak mi lesz a neve (pl.: Lengyel-, Orosz-, Magyar-, Svéd-, Írország és végül Ausztria). Mi beneiek lettünk a lengyel  csapat. Kora este megfestettük a lengyel zászlót, és a címert. Aztán megvacsoráztunk, és aludni próbáltunk. Én a Szandival csak éjfél körül aludtam el.

A második napon már 8 órára kellett menni reggelizni. A reggelinél elmondták, hogy mától az ebédet és a vacsorát a Kőkorszaki pocaktömő  étterem és pizzériában esszük meg. Kedd délután szabadidő program volt.

Szerdán a bogácsi strandon fürödtünk, utána túra volt a kaptárkövekhez.  Este diszkó  is volt. Nagyon jól nézett ki, de én nem mentem, mert fájt a lábam és kedvem sem volt hozzá.

Csütörtökön az egri várat tekintettük meg, majd a minaretbe látogattunk el. Szó szerint kézzel-lábbal másztunk fel a kicsi lépcsőkön. Nagyon magasra értünk fel. Lefelé menet volt még kínlódás! De ezt is megoldottuk. Onnan az étterembe mentünk vissza. Az ottani ételek nagyon finomak voltak. Pénteken kigyalogoltunk Bogácstól Cserépfaluig. Nagyon meleg volt, de kibírtuk. Cserépfalun megnéztük a remete házakat és a cserépfalui kilátót. Ezután visszasétáltunk Bogácsra. Visszafelé úton láttunk egy lepkemúzeumot. Oda mentünk be ebédelés után. Én sokat fényképeztem. Rossz idő lett, ekkor Kérdések Európáról játékot játszottunk. Egyszer-kétszer eltévesztette a táborvezető, hogy hányadik kérdés jön.  A végén különböző nyelven köszöntek. Fel kellett ismerni hogy milyen nyelven szólt a köszöntés. Délután csináltunk egy kis paprikás burgonyát, erre 10 pontot kaptunk. Kiderült, hogy tudunk főzni!!! :-)

Következő napon, szombaton "vízi-dili" volt a program. Aki akart átöltözött fürdőruhába. Ennek az volt a lényege, hogy a röpi pályán az ellenség ne tudja elkapni a vízzel töltött lufit, és hogy minél rafináltabban dobjuk. Mi lettünk a gyengébbek közül a második helyezettek. A játék után megint elmentünk a strandra. Misi és Petra vettek egy vízipisztoly csövet. Nagyon jól elvoltunk!

Este táborzáró volt, de előtte elő kellett adni egy mesét. Abban mi lettünk a különdíjasok! Az egész héten át tartó vetélkedőkben szerzett pontokat összeszámolták. Mi lettünk a 2. helyezettek. A nyereményünk pólók, könyv és egy oklevél volt. Vasárnap reggel összepakoltunk, és indultunk vissza Ladánybenére.

A tábor nagyon jó volt, én még maradtam volna!!!

Csaja Georgina



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 1 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.